Segítség a ház körül. Ahogyan az emberek a nomád életmódról fokozatosan áttértek a földművelésre, gondoskodniuk kellett arról, hogy mindig legyen elegendő élelmük. A csűrökben és gabonaraktárakban őrzött termést azonban nem tudták megóvni az egerektől és patkányoktól. A rágcsálókra vadászó vadmacskákat feltehetően a földművesek szoktatták a házakhoz. A jól tartott és az emberek védelmét élvező macskák végül már nem akartak visszatérni a vadonba.

Félisteni státusz. A macskák az ókori Egyiptomban kivívott isteni státuszukat valószínűleg szintén annak köszönhették, hogy megfogták az egereket és a patkányokat. Egy korabeli történet szerint Kr. e. 1500 körül egy fáraó meg akarta óvni hatalmas gabonakészletét a kártevőktől, de az emberek nem voltak hajlandóak megválni saját macskáiktól, ezért a fáraó valamennyit félistenné nyilvánította. A közönséges alattvalóknak így nem volt többé joguk macskát tartani, az istenként tisztelt fáraó viszont megtehette. Ez vezetett ahhoz, hogy a macskákat félistenként imádták és kényeztették. Amikor egy macska elpusztult, bebalzsamozása előtt még egy ideig gyászolták, majd bonyolult ceremónia keretében fa- vagy bronzládikába temették el a macskatemetőben. Egy Beni-Hasszán-beli temető mellett a régészek több mint 300 000 macskamúmiát találtak.

Tengeri utazás. Valószínű, hogy a macskák Olaszországba és a Közel-Keletre is görög és föníciai kereskedők hajóin érkeztek Kr. e. 1000 körül. A macskák végül Angliába is eljutottak, de egészen a 14. századig a gonoszt jelképezték, és a boszorkánysággal hozták őket kapcsolatba. Az emberek átkokat szórtak rájuk, és százszámra égették meg a macskákat. Amikor 1334-ben az elszaporodó patkányok bolhái Európa-szerte elterjesztették a bubópestist, a macskákat ismét becsülni kezdték.